Bet365 Magyar Kritika 2024

 Ezeket a személyes tapasztalataimat szeretném most itt megosztani ebben a bet365 magyar kritika soraiban – hogy láthassátok, mi tetszett a legjobban, mi a legkevésbé, és hogy miért is ajánlanám másoknak is, hogy kipróbálják.

Bet365 Magyar Kritika

Milyen sportokra tudunk fogadni a bet365 magyar oldalán?

Hogy mi fogott meg elsősorban a bet365-nél? Egyértelműen az elérhető sportok listája – én ugyanis rengeteg különböző sportnak szoktam követni mérkőzéseit, így mindenképpen olyan platformot kerestem, ahol mindegyikre tudok fogadni egy helyen. Amikor pedig utánanéztem a különböző sportfogadási irodáknak, a leggyakoribb vélemény ez volt: a bet365 vonultatja fel az egyik legváltozatosabb és legszéleskörűbb sportlistát.

Itt ugyanis nem csak a leghíresebb és legkedveltebb sportok érhetők el, mint pl. a foci, a tenisz vagy éppen a kosárlabda, hanem rengeteg motorsport, esport, ló- és agárversenyek, illetve olyan mérkőzések is, mint az amerikai foci meccsek, jégkorong bajnokságok vagy vízilabda döntők.

A bet365 belépés után rögtön baloldalt láthatunk egy hosszú, kiterjedt listát, ahol az összes sportot felsorolják – ezt mindenkinek ajánlom, hogy csekkolja le, hiszen tele van érdekesebbnél, érdekesebb lehetőségekkel.

Szorzók: a bet365 erőssége vagy van mit javítani?

Na, az oddsok (vagy szorzók) kérdése az egyik talán legérdekesebb a bet365 magyar (és külföldi) odalával kapcsolatban. Én legalábbis erről hallottam a legváltozatosabb véleményeket. Volt, olyan barátom, aki azt mondta, hogy szerinte nagyon alacsonyak a szorzók, de volt olyan is, aki azt mondta, hogy ő több fogadóiroda oldalát is gyakran böngészi, és hogy szerinte a bet365 a legtöbb esetben igazán kedvező oddsokkal dolgozik.

Én saját tapasztalatom alapján meg vagyok velük elégedve: nem mondom, mindig örülnék, ha még magasabb lenne a szorzó, de hát, ki nem? Összességében szerintem átlagosnak mondatók a szorzók az oldalon, de sok esetben nagyon jókat is ki tudunk kapni. Ez szerintem sporttól és mérkőzésektől függ, valószínűleg ezért is olvashatók sokszor egymásnak kissé ellentmondó vélemények.

Kaszinó: élő kaszinó is elérhető

Bevallom, sosem voltam nagy kaszinós, de a bet365 elérése és az oldalra való regisztráció után ezt is kipróbáltam. Sok embertől hallottam az Élő Kaszinó funkcióról is, ahol élő osztókkal lehet játszani. Ez a funkció tényleg nagyon izgalmas volt, így aki kedveli a kaszinós játékokat, de nem feltétlenül kedveli a kaszinók zsúfolt világát (vagy lakhelye miatt nincs lehetősége eljutni oda), akkor mindenképpen próbálja ki.

Milyen játékok érhetők el még?

A kaszinón kívül még rengeteg játék érhető el egyébként az oldalon. Az olyan klasszikus nyerőgépes játékok, mint a Fáraó Kincse, nekem örök kedvencem fog maradni, de az biztos, hogy új játékok felfedezésével is rengeteg időt el lehet tölteni az oldalon – a változatosság és a felhozatal óriási ilyen szempontból is.

Póker

Mint mondtam, én a bet365-öt elsődlegesen sportfogadásra használtam, így úgy érzem, nem igazán tudok mélyreható értekezést folytatni a pókerjátékokról az oldalon, de itt is rengeteg különböző játék érhető el, ráadásul számos bajnokságon is részt lehet venni. A póker részlegnek külön alkalmazása is van, amit letöltve egy nagyon felhasználóbarát felülethez jutunk, de böngészőnkből is tudjuk használni a játékot. Ha pedig telefonunkról akarjuk elérni ezt a szolgáltatást, akkor ennek a bet365 külön alkalmazást is gyártott, hogy a legkönnyebben tudja mindenki elérni.

Bet365 Mayar: Egyéb funkciók a bet365 oldalán

Felhasználói élmény: hozza az elvárt minőséget

A bet365 már jó pár éve meghatározó játékos az online fogadások világában, így bőven volt ideje arra, hogy kiépítsen egy olyan felületet és rendszert, ami zökkenőmentesen működik. Az oldal elrendezése felhasználóbarát, látszik, hogy a visszajelzések alapján optimalizálták a felületet. Mindent logikusan, intuitívan meg lehet találni – semmi panaszom nem volt eddig ezzel kapcsolatban.

In-play fogadások

Az in-play, azaz élő fogadások mindig is kedvemre valók voltak. Bár sok esetben fogadok már a mérkőzés kezdete előtt, hiszen közelről követem a csapatok alakulását, akiknek meccseire fogadok, így már az összecsapás előtt jól megfogalmazott gondolataim vannak a kimenetelről, de néha igazán érdekes látni, hogy hogyan alakulnak a szorzók egy-egy gyorsan becsúszott gól következtében.

Élő közvetítés

Ahogy ezt már a Gyakori Kérdések szekcióban is írtam, az Élő Közvetítés a bet365 magyar platformján is elérhető, ami segít abban, hogy egy helyen tudjam követni nem csak a meccs alakulását, hanem a fogadásaim helyzetét is. Megint csak megemlíteném persze, hogy a funkció eléréséhez nem csak regisztráció és bet365 belépés szükséges, hanem az is, hogy pénz legyen befizetve a számlánkra – anélkül nem lehet hozzáférni a jelenleg zajló mérkőzések streamjéhez.

Mobilos applikáció – remek irány

A mobil app tökéletesen a tenyerünkbe helyezi a sportfogadás világát. Ugyanazok a funkciók érhetők el itt is; minden sportra ugyanúgy tudunk fogadni, mint ahogy a böngészőből az asztali gépünkön vagy laptopunkon tettük. A felület talán még felhasználóbarátabb és egyszerűbben használható, mint a böngészős verzió, de őszintén bevallom, számomra mindkettő nagyon érthető és nagyon rendben van, így én mindkettőt szoktam használni

Ami nekem a legjobban tetszett

Egyértelműen a kiterjedt sportlista tetszett a legjobban, és az, hogy nem csak sportból van rengeteg, de a sportokon belül is rengeteg mindenre lehet fogadni. 

Ezen felül az olyan lehetőségek, mint a felvehető most vagy az élő közvetítés az, ami a sportfogadási szolgáltatást egyértelműen magasabbra emeli – már rég nem csak arról van szó, hogy megtesszük a tétünket és várunk, hogy mi lesz. A teljes fogadási folyamat élvezetes, végig izgalmas és fenntartja a figyelmünket, érdeklődésünket.

Az pedig, hogy tudom, az oldalban és a szolgáltatásban megbízhatok, már csak hab a tortán (bár elég fontos hab, elismerem).

Előnyök és hátrányok

Az oldal használatának előnyei véleményem szerint nagymértékben fölülmúlják a hátrányokat. A kiterjedt elérhető sportok listája, a legtöbb esetben kifejezetten versenyképes szorzók, a megbízható ügyfélszolgálat, és az olyan extra funkciók, mint pl. az in-play fogadások vagy élő közvetítés, mind-mind erős pozitívumai az oldalnak. 

Persze, a bet365 sem tökéletes – de nem is hiszem, hogy bármelyik online fogadóirodát fenyegetné az a veszély, hogy valaha tökéletessé válik. Az egyik problémám például pont a telefonos alkalmazás letöltéséből akadt, ugyanis Androidos készülékre egy picit problémásabb az app letöltése. Egy gyors Google keresés rögtön kidobta persze számomra a választ, és nagyon hamar pontos útmutatót kaptam ahhoz, hogy hogyan is kell letölteni az alkalmazást, de összességében nem bántam volna, hogy ha ez egy hajszálnyival egyszerűbb lett volna.

Ajánlanám-e? – Végső gondolatok

Ahogy ezt már szintén írtam, a válasz egyszerű: egyértelműen igen. Természetesen mindenki döntse el magának, hogy neki való-e a sportfogadás, de abban az esetben, ha úgy gondolja valaki, hogy kipróbálná, és ehhez egy megfelelő platformot keres, akkor csak ajánlani tudnom a bet365 magyar oldalát. Az én fogadásélményeim az oldalon mindig rendkívül élvezetesek voltak, és pontosan azt kaptam meg, amit elvártam egy ilyen nagyhírű online fogadási szolgáltatótól.

Itt vannak más figyelemreméltó ajánlatok, amelyeket összegyűjtöttünk az Ön számára. Ellenőrizze ezeket, ha több szerencsejáték-fiókot szeretne létrehozni, és együtt használja őket (csak magyar felhasználók).

Bet365 – Felhasználási feltételek érvényesek / Csak új ügyfelek / Kereskedelmi tartalom / 18+

Ez a cikk a bet365 termékek és szolgáltatások személyes tapasztalatain alapul

Gyakori Kérdések – amire mindig is kíváncsi voltál

Amikor elkezdtem megírni ezt az összefoglalást a bet365-ös élményeimről, kicsit körbe kérdeztem a barátaim, ismerőseim körében, hogy ők mire lennének a legkíváncsibbak az oldal használatával kapcsolatban. Több olyan kérdés is volt, ami nem csak egyszer merült fel, így ügy döntöttem, hogy a leggyakoribbakat itt most egy kis kérdezz-felelek formátumban meg is osztanám mindenkivel. 

Legális-e a bet365?

Na, ez az, amit szinte mindenki feltett nekem, aki korábban nem foglalkozott még sportfogadással vagy online kaszinókkal. A válasz amúgy egyszerű és velős: igen, hiszen a bet365 rendelkezik a szükséges engedélyekkel. Persze, megértem én azt is, hogy miért nem biztosak ebben az emberek. Az elmúlt években én magam is számos olyan médiahíresztelést olvastam, ami kérdőjeleket tett a fejembe – de emiatt nem kell aggódnunk.

Jó az ügyfélszolgálat? Mi lesz, ha nem fizetik ki a nyereményem?

A legtöbb esetben ilyen nem fog előfordulni, hiszen a jogos nyereményeket mindig kifizeti az oldal. Nem szerezhetett volna ilyen nagy nevet a fogadóiroda, ha csak úgy elsumákolná ezeket. De amennyiben mégis bármilyen probléma merül fel, az ügyfélszolgálat mindig elérhető. Nekem még nem volt sok szerencsém hozzájuk, de az egyetlen alkalommal, amikor kérdéssel fordultam feléjük, rendkívül segítőkészek voltak.

Csak sportfogadásra lehet használni az oldalt?

Nem, ahogy azt már fentebb is írtam, az oldalon elérhető még kaszinó, póker és rengeteg nyerőgépes játék is. Sőt, az élő kaszinóban valós osztókkal is tudsz például játszani.

Hogyan tudok befizetni a számlámra?

A legtöbb bank- és hitelkártyát elfogadja az oldal, szóval, ha rendelkezel Visa, Mastercard vagy Maestro kártyával, azt nyugodtan használhatod. Ezzel mindössze néhány pillanat alatt fel is tudod tölteni a számládat, és indulhat is a fogadás.

Úgy hallottam nézhetek élőben is meccseket, igaz ez?

Igaznak igaz, hiszen elérhető az Élő Közvetítés funkció, ahol mindennap számos meccset közvetítenek a felhasználóknak. Ehhez azonban kell az is, hogy legyen a számládon pénz, ugyanis csak akkor érhető el a funkció, de ezt követően mindennap számos mérkőzés között válogathatsz.

Van-e telefonos alkalmazás?

Van bizony, mind Androidon, mind iOS-en. Letisztult és felhasználóbarát, én kifejezetten kedvelem. A letöltést Android készüléken ne a Play Áruházból indítsuk (itt ugyanis vagy nem érhető el az app, vagy nem fog megfelelően futni), hanem a böngészőnkön a bet365 oldalára látogatva töltsük le az alkalmazást az „Összes bet365 alkalmazás” fülecske alatt.

Ki lehet-e szállni hamarabb egy fogadásból?

A felvehető most funkció pont erre szolgál. Ilyen esetben a mérkőzés alakulása közben láthatjuk, hogy jelenleg mekkora összeggel tudnánk kiszállni a fogadásunkból, és ez alapján dönthetjük el, hogy kivárjuk-e inkább a meccs végét, vagy kiszállunk hamarabb.

Ajánlanád barátaidnak is az oldal használatát?

Teljes szívvel, amennyiben érdekli őket a sportfogadás, mindenképpen javasolnám, hogy nézzék meg milyen. Véleményem szerint az elérhető platformok közül az egyik legjobbat érhetik el a bet265-ön.